A fájdalom és csillapítása

A fájdalom mindig egyedi, két ember fájdalma soha nem hasonlítható össze. A fájdalomtűrő képesség azonban nem értékmérője az embernek. A fájdalomról mindnyájuknak van valamilyen szintű tapasztalati tudása, definíciószerű meghatározása, bár sokféle létezik, mégis nehéz. A meghatározások abban mindenképpen megegyeznek, hogy a fájdalmat negatív érzetként megélt és az élet során tanult dolognak írják le. Ez nem azt jelenti, hogy tanulás nélkül nem érzünk fájdalmat, hanem azt, hogy a fájdalom kifejezését, a hozzá kötődő viselkedési mintákat tanuljuk. A fájdalom olyan érzés, amivel a hétköznapi életben nap, mint nap találkozunk. A fájdalmat valamilyen külső behatás váltja ki és a legtöbb esetben különösebb jelentőséget nem tulajdonítunk neki, rövidebb-hosszabb idő után elmúlik, és esetleg csak egy rossz emlékként gondolunk vissza rá. Az ember életében a fájdalomérzetnek igen fontos szerepe van, hiszen ez segít, hogy bizonyos veszélyes, adott esetben életveszélyes helyzeteket elkerüljünk. Első pillanatban nagyon csábítónak tűnik a fájdalommentes élet, mégis tudnunk kell, hogy fájdalomérzet hiányában az ember állandó életveszélyben lenne. (Nem húzná el a kezét a tűz elől, nem védekezne a sérülések ellen stb.) Nemcsak külső hatások járhatnak fájdalommal, fájdalmat érezhetünk bizonyos betegségek kialakulásakor is, de néha normális élettani folyamatokat (menstruáció, szülés) is fájdalmasnak élhetünk meg. Közismert - már évezredek óta - hogy a gyulladásos folyamatok szintén fájdalommal járnak és a modern vizsgálóeljárásokat megelőző időszakban a betegségek megállapításában az orvosok legfőbb támasza volt.

A fájdalom élettana A sérülés (mechanikus, hő, kémiai) hatására a széteső sejtekből olyan anyagok szabadulnak fel, amelyek a fájdalomérző készülékekhez (receptorokhoz) kapcsolódva kiváltják az ingerületet, ami az idegek útján a gerincvelőn keresztül vezetődik az agyba. Kétféle idegrost kétféle sebességgel vezeti az ingerületet a központi idegrendszer felé, az egyik egy gyors, azonnali éles fájdalmat közvetít, ami azonnali választ eredményez, a második lassabb és tompább, de tartós fájdalomérzetet kelt és nem vált ki válaszreakciót. A fájdalomérzet az agykéregben keletkezik, itt tudatosul. Ezt követően indul el a válaszreakió a megfelelő idegpályákon keresztül a végrehajtó szervig (a sérült elrántja a kezét). Fájdalomérző készülék a szervezetben mindenhol megtalálható, kivételt képez az agy és a tüdő. Ez a magyarázata, hogy nem csak a bőr sérülései okozhatnak fájdalmat, hanem a belső szerveink sérülései, betegségei is (epekő, vesekő, érszűkület, szívinfarktus, hashártyagyulladás, bélbetegségek stb.). Vannak olyan állapotok, amikor a fájdalomérzet nem alakul ki. Ennek egyik ritka oka a gerincvelő sérülése, ami azzal magyarázható, hogy a fájdalomingert közvetítő rostok elpusztultak valamilyen betegség következtében. Ismeretes a római történelemből Mucius Scaevola, aki az etruszk király helyett tévedésből az írnokát gyilkolta meg, a maga büntetéseként - és talán az etruszkok megfélemlítése érdekében - jobb karját a tűzbe tartotta. Így lett a neve Scaevola, ami annyit tesz, hogy a "balkezes" hiszen a jobbat megégette. Ma úgy gondoljuk, hogy olyan betegségben (syringomyeliában) szenvedett, ami a fájdalominger vezetését a gerincvelőben megakadályozta, tehát nem volt fájdalomérzete. Így hát a hősiességre egy kis árnyék borul. Fájdalomcsillapító automatizmus A szervezet rendelkezik egy fájdalomcsillapító rendszerrel. Az agyban keletkeznek olyan fehérjetermészetű anyagok (endorfinoknak nevezik őket, utalva a morfium hatására) amelyek rendkívül erős fájdalomcsillapító hatással rendelkeznek, azonban igen rövid idő alatt lebomlanak, és a hatásuk megszűnik. Valamennyien tapasztalhattuk, hogy a sérülés után közvetlenül heves fájdalmat érzünk, majd a fájdalom néhány másodperc múlva megszűnik és ezt egy enyhébb, tompább, de tartós fájdalomérzés követi. Sokak által ismert jelenség, hogy egy baleset első másodperceiben az ember nem érzi a fájdalmat. Hasonlóan a rohamra induló katonákhoz, akik találatot kaptak, de mint leírták, rövid ideig tovább rohamoztak. Úgy tartják, hogy a sérülést követően a felszabaduló anyagok elzárják, blokkolják az ingerületvezetés utját (kapu-teória) és ez vezet a fájdalomérzet kialakulásának hiányához. Az endorfinok más esetben is termelődhetnek illetőleg felszabadulhatnak, ami kellemes érzést okoz. A szexuális tevékenység folyamán is termelődnek, és bizonyos veszélyes foglalkozást űzők (repülők, hegymászók, sebészek) a foglalkozásukhoz való ragaszkodását is egy ilyen kábítószer-hatáshoz hasonló állapottal magyarázzák, amit ugyancsak az endorfinokkal hoznak összefüggésbe. Fájdalomcsillapítás A fájdalom csillapítására való törekvés valószínűleg egyidős az emberiséggel. Fájdalomcsillapításra utaló első írásos adat időszámításunk előtt 2250-ből származik. Ezer évek óta ismert az ópium fájdalomcsillapító hatása (Théba az ópiumkereskedelem központja volt Krisztus születése előtt 2000 évvel). A római korban a keresztre-feszítetteknek a fájdalmát csillapítani megengedett volt. Krisztusnak a keresztfán a római katona - ma úgy gondoljuk - ópiummal és ecettel átitatott szivacsot nyújtott fel, hogy szenvedéseit mérsékelje.

A fájdalom formái

A fájdalomnak eredete alapján

két nagy csoportját különböztetik meg, a testi fájdalmat, amikor a fájdalmat kiváltó elváltozás kimutatható, és a lelki (pszihogén) fájdalmat, aminek hátterében kimutatható károsodást nem lehet találni. Ez utóbbi esetben sokszor depresszióra, egyéb lelki vagy szociális problémákra derülhet fény a beteg részletes kikérdezése alkalmával. Törekedni kell arra, hogy a fájdalom hátterében álló okot tisztázzuk, de ez nem mindig sikerül.

A fájdalmat, fennállásának ideje alapján, két csoportba oszthatjuk: heveny (akut) fájdalomról beszélünk, ha rövid ideje áll fenn és idült (krónikus) fájdalomról, ha hosszantartó, 3 hónapnál hosszabb ideje tart. A heveny, hirtelen fellépő fájdalom rendszerint sürgős orvosi beavatkozást tesz szükségessé, nemritkán életet veszélyeztető állapotra utal (szívinfarktus, gyomorperforáció, bélelzáródás), a krónikus fájdalom hátterében gyulladásos, degeneratív vagy daganatos betegségek (izületi betegség, érszűkület, gyomorfekély, hasnyálmirigy-gyulladás vagy daganat) állnak.

A fájdalomra jellemző a helye. Minőségét tekintve lehet tompa, éles, görcsös, esetleg égő vagy lüktető, kisugározhat bizonyos testtájak irányába. Fennállhat folyamatosan vagy intermittálóan, vissza-visszatérhet. Összefügghet valamilyen testhelyzettel, étkezéssel, évszakkal, tevékenységgel. Erőssége az igen enyhétől a tűrhetetlenig ("falramászó") igen széles skálán mozoghat.

A fájdalom megélése
A fájdalom mindig egyedi, két ember fájdalma soha nem hasonlítható össze. A fájdalomtűrő képesség nem értékmérője az embernek. Nem jobb, nem értékesebb ember az, aki jól, és nem rosszabb, aki rosszul tűri a fájdalmat. Minden esetre jó, ha az orvos tisztában van azzal, hogy a betege a fájdalmat jól tűrő, fegyelmezett egyén vagy sem, mert a fájdalmat jól tűrő beteg sokszor félrevezetheti az orvost a betegség megállapításában. És fordítva, a fájdalmat nehezen tűrő beteg esetén a sebész hamarabb határozza el magát egy esetlegesen felesleges műtéti beavatkozásra, éppen a fájdalom súlyosnak jelzett foka miatt. Sokkal nagyobb körültekintést igényel a fájdalom megítélése kisgyermekek esetében, aki már a fehérköpenyes közeledésére, és nem a fájdalomtól fakad sírva.

A fájdalom mérésére vannak eszközeink. Leggyakrabban a Visual Analóg Skálát (VAS) és az úgynevezett numerikus skálát használjuk. A VAS esetében megkérjük betegeinket, hogy egy 10 cm-es szakaszon, ahol a szakasz kezdőpontja az „egyáltalán nem fáj", végpontja pedig a „tűrhetetlen fájdalom", jelöljék be fájdalmuk erősségét. A numerikus skálák esetében a beteg osztályozza fájdalmát 0-tól 10-ig, ahol a 0 az „egyáltalán nem fáj", a 10 pedig a tűrhetetlen fájdalmat jelöli. Ezek a módszerek kizárólag a fájdalomcsillapítás hatásosságának mérésére használhatók, tehát az mérhető velük, hogy egy adott embernek mennyire hatásosan sikerült a fájdalmát csillapítani.

A fájdalom amellett, hogy szenvedést okoz, igen megnehezíti a napi életvitelt, elvonja az ember figyelmét, nem tudja elvégezni feladatait, akadályozza a pihenést, alvást. Külön fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a fájdalom különösen fokozza a gépkocsivezetés (vagy egyéb veszélyes munkák) kockázatát, mert elvonja a figyelmet, adott esetben a hirtelen mozdulatokat hiusíthatja meg. A tartósan fennálló nagy fájdalom mindezek mellett jelentősen ronthatja az emberi kapcsolatokat, elszigetelté teszi a beteget, megváltoztathatja viselkedését. A fájdalmat tehát csillapítani kell. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a fájdalomcsillapítás csak a fájdalmat, egy tünetet kezel (tüneti terápia), a kiváltó okot, betegséget nem szünteti, nem gyógyítja. A fájdalomcsillapítás megkezdésével egy időben a kiváltó okot is keresni kell. A fájdalom csillapításának a legjobb, leghatásosabb eszköze a kiváltó ok megszüntetése